8.

A híradók másnap hosszú és elkötelezett riportokban számoltak be a grekek búcsúztatásáról. Interjúkat készítettek hálálkodó hírességekkel, és természetesen egyébről sem volt szó, mint a grekek mérhetetlen jóságáról. Senki nem említette, hogy megvetően vagy közönyösen osztogatták ajándékaikat. Pertraktálták, milyen csalódottak voltak a grekek, mert nem került elő az a két ember, akiknek jutalmat akartak adni. Viszont nem említették, hogy egy bomba megsemmisített egy autót a parkolóban. Hallgattak róla, hogy fölásták a grekek szemétgödrét. Teljes volt a csönd azokat a nagyköveteket illetően - akár vasfüggöny mögül jöttek, akár máshonnan -, akik némi szívességet szerettek volna tenni az eltávozott idegeneknek azzal, hogy meggyilkoltatnak két nemkívánatos személyt.

 Főleg a szemétgödörről hallgatott a híradás. Lehetséges, hogy egyetlen újságíró sem tudott róla. Mindenesetre sehol sem említették.

A hírközlés elsősorban a hajóval foglalkozott, amelyet hajnalban és alkonyatkor meg lehetett figyelni távcsövön át. Hawaiiban világosan látszott, ahogyan napfényben sziporkázó fémszilánkja távolodik a Földtől. Száznyolcvanezer kilométernél eltűnt. A grekek, mondták az újságok, a fénysebesség sokszorosával megindultak hazafelé. Hajójuknak akkor veszett nyoma, amikor működni kezdett az a csodálatos csillagközi hajtás.

 Az aktuális hírműsor többi része főként zavargásokról vagy készülő zavargásokról szólt, itt vagy amott. A kongresszus és a kormány gyilkos támadások kereszttüzébe került, amiért késlelkedtek elterjeszteni az energiasugárzást, kőszívűén buzdítottak munkára, és láthatóan módszeresen késleltették az átlagpolgár üdvét szolgáló új felfedezések bevezetését.

 Ezekben a napokban az átlagpolgár volt a kedvenc témája a beszédeknek. A szónoklatok visszanyerték száz évvel korábbi rangjukat. Az éppen aktuális szappanoperák elvesztették közönségüket. Valami sokkal izgalmasabb volt folyamatban. Ahelyett, hogy képzeletbeli személyek keservein andalodott volna el, a néző és a hallgató az „átlagpolgárral" azonosította magát, akit a grekek nívós, ragyogó jövővel kecsegtettek, és amelyből éppen most semmizték ki. És az volt a legsajnálatosabb, hogy az emberek elhitték.

 További árnyoldala volt a dolognak, hogy bárki, aki akart, beszállhatott a világméretű dráma kibontakoztatásába. És meg is tették. A legtöbben szájalásra, zsémbelésre korlátozták részvételüket, de sokan lelkesen vetették magukat a zavargásokba, rombolásokba és alkalomadtán fosztogatásokba.

 Ám ezek az erőszakos kitörések megmaradtak a nagyvárosok határain belül, ahol az emberek sokkal kifinomultabbak és felvilágosodottabbak, semhogy olyasmit is meghallgatnának, amit nem tesznek nyomatékosabbá.

 Traylor városkában semmi ilyesmi nem történt. Kicsi és nyugodt közösség volt, amelyet lakosai épp ilyennek szerettek. Nem voltak gyárak, nem volt ipar. Mindenki ismert mindenkit - legalábbis mostanáig. Manapság Traylor megtelt rokonokkal, akik el akarták menekíteni gyermekeiket a városokból. Okos ötlet volt. Emlékeztetnem kell rá, hogy néhány ember megőrizte józanságát a grek kaland közepette is. Csupán nem kerültek rivaldafénybe.

 Hackett nagyon is megfelelő helynek találta Traylort, hogy Lucyt itt hagyja. Rögtön észrevette, hogy Miss Constance beharangozta fiatal húga látogatását. Őt mint Lucy vőlegényét mutatta be, aki idehozta a lányt, addig is, míg a kedélyek lehiggadnak, és a férfi munkát talál. A néni megmagyarázta Lucynek, hogy ezt a történetet mindenki magától értetődőnek fogja találni. Ha már abba nem avathatta be a barátnőit, hogy az Egyesült Államok elnöke hívta fel egy csevegésre, és kért tőle szívességet, akkor be kellett avatni őket valami másba, és ezt meg is tette.

 Lucy érthetetlenül ideges volt. Hackett nem emlegetett házasságot, kivéve amikor azt mondta, hogy az esze miatt veszi el. Lucy nem találta vonzónak ezt az ötletet. Megorrolt a nénire. Sokkal kevésbé volt szívélyes Hacketthez, amikor az visszatért a városban végzett felderítőútjáról.

 - A grek hajó tegnap délben indult - mondta a férfi -, azóta kétszer próbáltak megölni, és idehoztak, ahol mindenki ismer mindenkit. Ez gyors akciónak tűnik! De a dolgok még gyorsabban haladnak, mint gondoltam. Már van itt egy FBI-ügynök, aki vigyáz ránk. Ő tökéletesen beilleszkedett a városba, senki sem gyanítja, miért tartózkodik itt.

 Lucy nem válaszolt. Segített Constance néninek a terítésben.

- Ennek az az oka - folytatta Hackett -, hogy itt született. Talált valami indokot, hogy idejöjjön és ránk vigyázzon. Hivatalosan szabadságon van, és csak azért, mert az FBI munkatársa, senki sem feltételezi róla, hogy most is dolgozik.

 Lucy még mindig nem szólt semmit. Kiment a konyhába, aztán visszajött.

- Úgy gondoltam - mondta Hackett -, örülni fogsz, ha megtudod, hogy hivatalos védelem alatt állunk. De úgy is fordulhat, hogy olyanok leszünk, mint az a kecske, amelyet csalétkül kötnek ki a tigrisnek. Az nagy művészet lesz, ha valaki idáig fog követni bennünket - bár persze egyáltalán nem megnyugtató.

 Bejött Lucy nénje. Megebédeltek, Lucy nagyon csendesen, Miss Constance Thale nagyon méltóságteljesen, ahogy illett is egy olyan személyhez, aki szívességet tesz korábbi iskolatársának, az Egyesült Államok elnökének. A foglalkozásáról kérdezgette Hackettet, fogalma sem volt róla, hogy kiféle-miféle.

 - Olyan elméleti mechanikusféle vagyok - mesélte Hackett - de most éppen nem sok tennivaló van a szakmában. Senki sem érdeklődik többé az emberi találmányok iránt. Úgy vélik, hogy a grek találmányok miatt bármelyik nap elavulhatnak. És lehet, hogy igazuk is van.

 - Nem bízom én ezekben a grekekben – mondta Miss Thale méltóságteljesen. - Akármik is a szándékaik, egy csomó zavart okoztak. Az Egyesült Államok elnöke említette nekem.

- Attól tartok, hogy én is zavart fogok okozni -mondta Hackett. - De nem tart sokáig. Hamarosan eltávozom.

Lucy ránézett. A néni szilárd hangon válaszolt:  - Maga tudja, mit csinál, Mr. Hackett. De biztosítom róla, hogy szívesen látott vendég, amennyiben a fáskamra megfelel. Amikor olyan régi barát, mint az Egyesült Allamok elnöke emel szót valakiért. ..

- Mikor mész el, Jim? - kérdezte tétován Lucy. - Nem tudtam, hogy...

- Mihelyt úgy látom, hogy biztonságban vagy - felelte a férfi, és rámosolygott Miss Constance-ra. - Amikor megnéztem a városkát, láttam, hogy nincs senki, aki elcsábíthatná Lucyt.

 Miss Constance Thale jóindulatú pillantást vetett Lucyre. Ő zavarban volt. Miss Constance Thale a maga módján fordította le ezt a zavart. Méltóságteljes és bölcs arcot vágott.

 Lucy később kiment a fáskamrába, ahol Hackett fáradhatatlanul járkált föl és alá.

- Mi van ezzel az elmenéssel? - kérdezett rá.

- Hamarosan sor kerül rá - válaszolta a férfi. - Pillanatnyilag várakozom. Parancsnak engedelmeskedem - ugyanannak, amelynek te. Hogy lapuljak és maradjak életben.

- De azt mondtad, hogy elmész.

- Igen, azt. Meg is fogom tenni, mihelyt nem kérnek többé arra, hogy maradjak. Van egy ötletem, amelyet nem tudok megvalósítani ott, ahol tiszteletre méltó viselkedést várnak el tőlem. Akkor hát megcsinálom másutt. Majd visszajövök, ha az ötlet nem működik - vagy nem próbálhattam ki.

- De hát... mi a...

 - Az ötletem segítségével - mondta Hackett szomorúan - meg lehetne fejteni, miért nem értjük mi a grek szerkezeteket. Nem túlzottan épelméjű ötlet.

Kétlem, hogy bárki más komolyan tudná venni.

- Elmagyaráznád nekem?

Hackett vállat vont, aztán azt kérdezte: - Mennyire megbízhatóak a grekek?

 - Hát - azt mondanám, hogy semennyire. Mindenesetre így tűnik.

 - Azt állítják - folytatta Hackett -, hogy hálásak nekünk, mert megmentettünk egy aldariait. De megkínozták és megölték. Hazudtak?

Lucy bólintott. Nem volt kellemes gondolat.

- Azt mondták, hogy az aldariaiak kiképzésen vannak velük, mint kereskedelmi űrhajók kadétjai. Ám többé-kevésbé szándékosan megölték őket - asszonyokat is és legalább egy gyermeket. Hazudtak?

 Lucy kissé megremegett és bólintott. Hackett tovább mondta:

- Most elmentek. Állítólag haza. Hazudnak?

Lucy csak nézett egy pillanatig.

- Lehet, lehetséges. Nem tudom. De az is lehet...

 - Azt mondják, hogy hátrahagynak néhány aldariai önkéntest, akik segítenek nekünk civilizálódni. Gondolod, hogy ez az igazság? - Nem tudom - válaszolta Lucy. - Nem gondolkodtam...

 - Kedvelem az aldariaiakat - mondta Hackett. - Mindenki szereti őket. Badarságokat művelnek, képesek az autóinkat vezetni csúcsforgalomban. De aldariai nők is vannak a hajón - ez olyasmi, amit a grekek nem említettek -, akik közül kettőt megöltek, és egy gyermeket is meggyilkoltak. Emlékszel?

A grekek váltig állították, hogy ők csupa szív jótevők. De talán az aldariai asszonyok és gyermekek voltak a túszaik, amikor az aldariai apák vagy férjek elhagyták a hajót. Néhány aldariai még arra is hajlandó volt, hogy itt maradjon az űrhajó távozása után. Gondolod, hogy ez is a grekek jószívűségének bizonyítéka?

Lucy ránézett. Az ajkába harapott.

- N-nem. Ebben nem hiszek... különösen ha így teszed föl a kérdést.

- Azt mondtad, hogy ellenségeskedés lehet a grekek és az aldariaiak között. Elgondolkodtatóan hangzott. De ha az aldariaiak olyanok, mint mi, emberek - és nagyon is úgy cselekszenek, mint mi! -, és a grekek túszként tartják fogva szeretteiket, akiket bizonyosan megölnek, de talán, még meg is kínoznak, ha az aldariaiak nem teljesítik parancsaikat, nos, akkor foggal-körömmel harcolni fognak a grekek érdekeiért. Muszáj nekik! Így hát nem nagyon számíthatunk a segítségükre, így van?

Lucy döbbenten nézett rá.

- Ez szörnyű, Jim! De lehet, hogy igaz...

- Tudod, hogy igaz. Látod, hova akarok kilyukadni? A grekek hazugok! És nézd, milyen nehéz helyzetbe hoztak minket! Mi barbárok vagyunk! Az ő perzselő mezőiket használjuk, hogy növeljük földjeink termékenységét. Tudjuk, hogy miért teszik, de nem tudjuk, hogyan. Az ő készülékeikkel sótalanítjuk az óceán vizét. Tudjuk, mi történik, de azt nem, hogy miért. Alkalmazzuk a sugárzott energiát, de nem értjük a működését, az emberek grek-tervezte gépeket, energiavevőt használnak, de senki sem sejti, hogyan működnek. Olyanok vagyunk, mint a vademberek, amikor a gőzgépet vagy a magnetofont bámulják. Látjuk, hogy valami történik általa, anélkül hogy halvány fogalmunk lenne működésének elveiről. Nekem pedig támadt egy bolond ötletem, hogy miért nem értjük. Túlságosan bolond ahhoz, hogy bárki más elfogadja. Csaknem biztos, hogy magamnak kell kipróbálnom - s ez nem lesz könnyű. Nem szeretnék börtönben lenni, amikor a grekek visszajönnek.

Lucy habozott.

- Elmondanád, hogy mi az ötleted?

A férfi ismét megvonta a vállát.

- Az, hogy a grekek hazudtak. - A lány értetlenül bámult rá. Hackett megismételte: - A grekek hazudtak. Hát ez az. Ez minden.

 A lány rosszallóan, meglepetve, majdhogynem sértődötten nézett rá, mivel úgy érezte, hogy a férfi nem mondott semmi újat. Hackett szomorúan elmosolyodott.

- Nagy bolondság, mi? Olyan képtelenség, hogy magam sem tudok benne hinni! Gyere, Lucy. Veszek neked egy szörpöt a szatócsnál, ahol tizenkétéves korodban is jártál.

 - Nem megyek! - mondta Lucy. - A néni beszélt rólunk, és mindenki azt gondolná, hogy...

 - Kellemes és szentimentális gondolataik támadnának - mondta Hackett. - Azt fogják gondolni, milyen kár, hogy olyan pasassal hozott össze a sors, akinek még állása sincs. Na, gyere.

 A lány tiltakozott, de végül beadta a derekát. És lesétáltak a napfényes kisvárosi utcán, és a férfi elkalauzolta a szatócsboltba, egyenesen a szörpautomatához, és leültek a forgószékre és megittak egy-egy ragacsos málnaszörpöt. És Lucy meglepetten tapasztalta, hogy a szatócsbolt kisebb, mint ahogy emlékezett rá, és a székek korántsem olyan magasak. Aminek természetesen az volt az oka, hogy ő volt kisebb, amikor itt utoljára szörpöt ivott.

 Ahogyan visszafelé tartottak Constance néni házikója felé, a lány izgatottan megkérdezte:

- De hát mi az igazi ötleted, Jim?

- A grekek hazudtak - ismételte konokul a férfi. - És ha tényleg nem látod be, akkor nincs értelme.

De igyekszem érthetővé tenni. Ez az egyetlen, amit ki tudtam agyalni.

A lány tétovázott.

- Megmagyarázod, mielőtt elmész?

- Természetesen. És ha elmegyek, az azért lesz, mert másképp nem kapok segítséget. Nem reménykedem, Lucy. De mindent meg kell próbálni. Mindent! - Azután hirtelen azt mondta: - Nem szeretem a grekeket.

 Lehangoltan nézett maga elé. Bárki, aki tudta azt, amit ő, hajlamos lett volna a kétségbeesésre. Lucy nagyon sajnálta, még ebben a ragyogó napfényben is, de sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas arra, hogy személyes gondolataival hozakodjék elő.

 A világ megbillent. Traylorban bealkonyult, majd csillagos éjszaka lett, feljött a pocakosodó hold, és végül beköszöntött a reggel, a délután és a következő éjszaka is. Hackett részletesen kidolgozta ötletét, és kapcsolatba lépett az FBI emberével, aki itt született és nőtt föl.

 Némi előkészületek után felhívhatta egy lehallgatásbiztos vonalon azt az ügynököt, aki a grekek távozásának napján volt szolgálatban. Azt mondták neki, hogy hívja vissza, ő pedig dühösen káromkodott, és csaknem meggondolta magát. De mégis visszahívta, komolyan elbeszélgettek, és Hackettet kellemesen meglepte, ahogyan az érveit fogadták.

 Megkönnyebbülve tért vissza Miss Constance vityillójába, bár ismételten elfogta a kétely önnön érveivel kapcsolatban.

Ott találta Lucyt.

- Most imponálhatnék a nénédnek – mondta neki. - Épp most beszéltem az elnökkel.

- Mi?

- Elmeséltem az ötletem az FBI-os pasasnak. Majdnem ehhez hasonló eszébe jutott már valaki másnak is. Majdnem, így hát megértőek voltak és felszólítottak, hogy közöljem az elnökkel. És ő mindent elkövet. Segíthetsz. - Megismételte: - Már majdnem eszébe jutott valaki másnak is. Nem vagyok olyan firkás, mint gondoltam. Mindenesetre küldenek nekem valamit, amin dolgozhatom, és néhány megfelelő embert is ráállítanak. Semmi bürokrácia. Nem teszik megfontolás tárgyává. Nem hivatkoznak szakemberekre. Az enyém az ötlet, én fejtettem ki - ennyi!

- De mi az ötlet, Jim?

A férfi rámosolygott.

- Az, hogy a grekek hazugok!

 Hackett lelkes volt. Vigyorgott a lány meglepetésének láttán, és Lucy annyira örült ennek, hogy nem erőltette tovább a dolgot. Majd meg fogja tudni, mi az az ötlet, amikor segít neki kidolgozni. És nem hagyja el őt. Azt nem szerette volna.

 Az idő sürgetett, és azok, akiknek volt valami fogalmuk a dolgok állásáról, nem sokat lacafacázhattak. Hackett javaslatával kapcsolatban például villámgyorsan meghozták a döntést. Amikor magas szintű döntésről van szó, akkor valaki vagy valakik rendszerint addig fontolgatják az ügyet, amíg ezzel a tekintélyüket fitogtathatják. Senki sem akarta vállalni annak ódiumát, hogy megakadályozza a grekek csupaszív-programját. A világ még mindig epedve várta az eljövendő Paradicsomot meg az égig érő cukorkahegyeket, amelyeket a csodálatos, jó akaratú, több-mint-kedves-és-nagylelkű űrutazóknak köszönhetett.

 Ez volt az oka, hogy a rendkívüli műveletet hihetetlen titoktartás mellett hajtották végre. A kis lapos tárgyat, amelyet Lucy kapott az aldariaitól, minden lehetséges szögből megröntgenezték. Amennyiben fölfedeznék, mire való, rögtön több példányra lenne szükség - így hát kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a vizsgálat során minél többet tudjanak meg előállításának titkairól.

 Miután megröntgenezték, semleges gázzal töltött tartályban, jócskán fagypont alatti hőmérsékleten roppant óvatosan fölnyitották a tárgyat. Szétszerelték, és a műveletet filmre vették. Minden morzsáját leheletnyire hozzáérintették a legfinomabb csiszolóanyaghoz, és a csaknem súlytalan reszelékből mikroanalízissel megállapították, milyen öntvényből készült. És miközben újra összeszerelték, kínosan precíz másolatot készítettek minden alkatrészéről. A szakértők igyekeztek kitalálni, hogy a valami mi célt szolgál.

 Semmit nem találtak. Akárhogy is igyekeztek, semmivel se lettek okosabbak. Egyetlen vizsgálat sem járt eredménnyel.

 Ebben a pillanatban kapták Hackett ajánlatát. Körülbelül száz példányhoz való alkatrész készült már el, mire kiderült, hogy az eredeti nem működik. Egyet összeszereltek, és elküldték Hackettnek, miközben a többieket továbbküldték ugyancsak beavatott fizikusoknak, hogy ők is játszódjanak kicsinyt.

 Hackett nem örült a készüléknek. Neki olyasmi kellett volna, amit a grekek készítettek, de azért megmutatta Lucynek. A lány nem tudta megmondani, hogy ez-e az, amit a kórházban a kezébe nyomtak.

 - A jelentés szerint nem csinál semmit - mondta Hackett savanyúan. - Kétlem, hogy bármit kezdhetnénk vele. Talán az aldariaiak becsületesek. Talán az eredeti kemény ütést kapott a balesetnél. Egy óra is, megállhat a rázkódástól. És ha nem órás az, aki nézi, esetleg semmit sem talál rajta.

 Küldött egy üzenetet, hogy ő egy grek berendezést szeretett volna megvizsgálni, nem pedig egy aldariait. Ha az aldariaiak megbízhatóak, akkor semmit sem fog találni.

Ennek ellenére vett egy tranzisztoros rádiót, és munkához látott Miss Constance Thale fáskamrájában, amely szállásául szolgált. Egy zsebkésből apró csavarhúzót csinált. Elhatározta, hogy megvizsgálja, mi történik a készülékben. Elméletben minden gépnek energiára van szüksége a működéshez. Ha pedig energiát használnak, akkor valahol eltérésnek kell lennie az energiaszintben. Ezt a különbséget kezdte el keresni.

 Jól fel volt szerelve. Csavarokat minden faj használhat. A csavar ugyanolyan elkerülhetetlen találmány, mint a kerék. Ezek balmenetes, igen apró csavarok voltak, de Hackett bicskából fabrikált csavarhúzója tökéletesen alkalmas volt hozzájuk. Az energiaszint vizsgálatára pedig megfelelt a tranzisztoros rádió. A hangszóró reccsenéssel jelzi a milliamper töredékének változását is. Hackett két megnyálazott fémdarabbal ellenőrizte, és kattant. Két elektródot szerelt rá, és kattanásokra vadászott mindenütt, ahol csak két pontot rövidre zárhatott.

 Ez egyszerűen a fordítottja volt a megszokott vizsgálati eljárásnak. Nem a részek egymásra gyakorolt hatását, hanem az energia különbségeit kutatta. Lehetnek a részek teljesen szokatlan kölcsönhatásban is, aminek semmi köze az ismerős indukcióhoz, az ismerős mágnesességhez vagy az ismerős akármicsodához. A hozzáértők nyilván megszokott elemeket vagy alapelveket kerestek volna a mütyürkében. Hackett nem.

 Így hát kattanásokat talált. Amikor a mozgatható pocok az egyik állásban volt, akkor nem reagált a szerkentyű. A másik állásban igen. Hackett szétszedte a berendezést, és minden lehetséges módon próbálta összeilleszteni. Az egyiknél nem volt kattanás, ha a pocok emígy állt, de volt, ha amúgy. Ez volt minden, amit talált.

Lucy ott állt és figyelte. Hackett most megszólalt:

- Úgy látszik, működik, de nem csinál semmit.

- Lehet - mondta habozva Lucy -, hogy olyasmit csinál, amit sohasem kívántunk még tőle. Egy vadember sohasem fog megérteni egy órát. A vadember nem méri az időt, és nem érti, hogy az óra mit csinál. Eszébe sem jut. Egy noteszt sem értene meg. Nem ír emlékeztetőket, így eszébe sem jut, hogy egy notesz információkat tartalmazhat. Nem is jön rá. Talán nem tudjuk elképzelni azt a feladatot, amit ez szolgál.

Hackett ránézett.

- Félek - mondta keservesen -, hogy sokkal okosabb vagy, mint én. Ez kétségtelen. Az aldariaiak okosabbak, mint mi, és valami bonyolult dolgot kívánhattak ettől a bigyótól, olyat, amit mi el sem bírunk képzelni. Mindössze annyit tudunk, hogy a grekek meg akarták akadályozni őket ebben. Okosabb vagy nálam, Lucy!

 Lucy összerezzent. Egy nő korán megtanulja, hogy a férfiak jobban szeretik különbeknek érezni magukat. És Lucy azt kívánta, hogy Hackett szeresse. Nem szólt többé - pedig jobban tette volna, ha beszél. Hackett fölállt, és odaadta neki a kis szerkezetet.

- Itt van egy emléktárgy másolata, és az egész a tiéd - mondta savanyúan. - Jelentem a véleményedet, amely megegyezik az enyémmel. De szükségem van egy grek szerkezetre, amelyet egy hazudós készített, hogy lássam, ki tudok-e facsarni belőle valami igazságot.

 Szörnyen nyugtalan volt várakozás közben. Kár volt megdicsérnie Lucy eszét. A lány tétovázott, mondjon-e még valamit - pedig lett volna mondanivalója. Hackett ekkor kapott vizsgálatra egy energiavevőt. Rendkívül bonyolult szerkezet volt. Beletemetkezett a munkába.

Ez ugyanazon a napon történt, amikor egy műhold a vasfüggöny mögött, valahol, valamikor fogott egy töredékes üzenetet. Nem emberi jelek voltak. Félreérthetetlenül meg lehetett állapítani, hogy a Holdról jöttek.

- Ez elég elkeserítő bizonyítéka annak, hogy a grekek hazudnak! - állapította meg Hackett. - Azt mondták, hogy hazamennek. Nem mentek. A Hold másik oldalán lapulnak, és érintkezésbe léptek az itt maradt aldariaiakkal! Elpusztíthatnak bennünket. És el is fognak, ha eljön az ideje. - Azután még keserűbben hozzátette: - De nem akarnak velünk megküzdeni. Mi nem tudunk harcolni. És úgy látom, tíz emberből kilenc azon imádkozik, hogy siessenek vissza, és vegyék át az uralmat!

 Így volt. Nem is tettettük, hogy másképp lenne. Türelmetlenkedtünk a grekek ígéretei miatt, és bíztunk benne, hogy ők el tudják készíteni. Mi, akik végigcsináltuk ezt a grek ügyet, úgy látjuk, hogy a következő nemzedékek nem értenek minket. De ők valószínűleg ugyanúgy cselekedtek volna a helyünkben.

 Azt akarják, hogy magyarázzuk el nekik, miként lettünk úrrá a helyzeten. Nem lettünk mi úrrá semmin. Nem volt ott senki, aki elmagyarázhatta volna. Hallás után kellett játszanunk, kotta nélkül. Hát elég rosszul ment.